A PokerStars által szponzorált European Poker Tour (EPT) hatodik évada minden eddiginél nagyobb lesz: 10 hónap alatt 13 országba látogat el Európa legrangosabb versenysorozata. Az első állomás Moszkvában lesz augusztus 18. és 23. között.
Hétfőn tették közzé az EPT hivatalos weboldalán a 2009/10-es évad első hét versenyének helyszínét és időpontját. A rendező országok sorába idén Oroszország és Portugália is csatlakozott.
„Az EPT legújabb évadából sem hagyjuk ki azokat a helyszíneket és versenyeket, amik a sorozatot ilyen sikeressé tették az elmúlt öt évad alatt. Eddig is igyekeztünk színvonalas versenyeket rendezni, és a hatodik évadban sem fogjuk alább adni. Idén több helyszínen többfajta verseny lesz különböző szintű nevezési díjjal, hogy a lehető legtöbb játékos igényeit kielégítsük” - nyilatkozta John Duthie, a PokerStars EPT ügyvezető igazgatója.
A PokerStars online pókerteremben már elindultak a szatellitek az EPT moszkvai versenyére. Mindössze $2,22-ért vagy 111 FPP-ért megnyerheted a csomagot, ami tartalmazza a verseny nevezési díját, a szállást és $1 300 költőpénzt.
Az EPT hatodik évadának első hét versenye a következő lesz:
EPT Moszkva (augusztus 18-23.)
Nevezési díj: 200 000 + 12 000 RUB (kb. €4 500 + €250)
Maximális férőhely: 600 fő
EPT Barcelona (szeptember 4-9.)
Nevezési díj: €8 000 + €300
Maximális férőhely: 700 fő
EPT London (október 1-7.)
Nevezési díj: ₤5 000 + ₤250 (kb. €6 000 + €300)
Maximális férőhely: 800 fő
EPT Varsó (október 20-25.)
Nevezési díj: 20 000 + 1 000 PLN (kb. €4 400 + €220)
Maximális férőhely: 400 fő
EPT Vilamoura (november 17-22.)
Nevezési díj: €5 000 + €300
Maximális férőhely: 600
EPT Prága (december 1-6.)
Nevezési díj: €5 000 + €250
Maximális férőhely: 600 fő
PokerStars Caribbean Adventure (január 4-14.)
Nevezési díj: $10 000 + $600 (kb. €7 200 + €400)
Maximális férőhely: 1 600 fő
Juss ki te is mindössze $2,22-ért vagy 111 FPP-ért Moszkvába a PokerStarson!